2009. október 27., kedd

A Tarr Kft-é lett a Zelka


Két, korábban közepes méretűnek minősített kábeltársaság összeolvadásával egy már tekintélyesnek mondható, 100 ezernél több ügyfelet kiszolgáló cég jön létre a Dunántúlon.

A harminc éve alapított családi vállalkozás Szekszárd és Dombóvár után jócskán kiterjesztette működési körzetét, így a kezdeti 2-3 ezer előfizető után napjainkban a Tarr Kft. kábelhálózatára öt megye (Tolna, Somogy, Baranya, Fejér, Bács-Kiskun) kétszáz településén 70 ezer háztartás csatlakozik. Tarr János, aki édesapjától nyolc éve vette át a cég irányítását, a Hírlevélnek elmondta, hogy december elsejétől további 40 ezerrel 110 ezerre bővül a cég ügyfélköre. A korábbi fejlesztések nyomán mindkét társaság elindította az internet és telefonszolgáltatást, valamit a digitális kábeltelevíziót is.

A Zala, Veszprém és Vas megyével működő Zelka értékesítésének gondolata először egy éve merült fel. A régi tulajdonos azóta inkább a versenytárgyalásokra koncentrált, így az eddig "szomszédvár" vevőre maradt néhány elkerülhetetlen fejlesztési munka. Tarr János az erősödő versenyben fontosnak tartja az előfizetők megőrzését, ezért nem változtatja meg a megszokott csatornakiosztást és az árakat, de kiszolgálás minőségének javításához megnövelik az internet sávszélességét. Az saját hálózaton már korábban elindított EuroDOCSIS 3.0 rendszert 2010 első negyedévében a Zelka településein is bevezetik, ami kezdetben 25-50 Mbit/s sebességű letöltést tesz lehetővé.

Az egyesült és így több mint 100 alkalmazottat foglalkoztató cég vezetője az idén 4,5-5 milliárd forint árbevételre számít. A további fejlesztési tervek között szerepel új ügyfélszolgálati iroda és telephely kialakítása. A megvásárolt rendszeren várhatóan növekedni fog a digitális HD csomag nagyfelbontású műsorainak száma is.

Forrás: MKM